2017. szeptember 30., szombat

Rácz Vali szülőháza

 Gölle, Hősök tere 1.



 

Gölle ma körülbelül ezer lelkes község, Somogy és Tolna határán fekszik.

Az egykori tanítói lak 1888-ban épült.


Forrás: gölle.hu


Ma ez a Fekete István Emlékház, mert a népszerű író a göllei tanító fiaként itt született 1900. január 26-án.

Fekete István édesapja után Rácz Ferenc lett a község kántortanítója. Az ő gyermekeként ugyanebben a házban született 1911. december 25-én Rácz Vali (1911–1997) sanzonénekesnő, színésznő.

Az épület homlokzatán Fekete István emléktáblája mellett az énekesnő édesapja és az ő nevét is márványtábla őrzi:

Forrás: köztérkép.hu


EBBEN A HÁZBAN ÉLT
RÁCZ FERENC
IGAZGATÓ–KÁNTORTANÍTÓ
AKI 1910-TŐL 1948-IG TANÍTOTT GÖLLÉN
ÉS ITT SZÜLETETT LEÁNYA
RÁCZ VALI
OKLEVELES ÉNEKTANÁRNŐ
SANZONÉNEKESNŐ–FILMSZÍNÉSZNŐ


 
Kislányként, szüleivel

Az édesapa, Rácz Ferenc Fekete István apja után pályázta meg a kántortanítói állást, amelyet majdnem négy évtizeden át töltött be.

Göllei osztálytermi bútorok Rácz Vali édesapjának hagyatékából

Forrás: valiracz.com
Rácz Vali kiváló sanzonénekesnő volt, igényes repertoárral, s több filmben is szerepelt. Sikeres pályája mindössze egy évtizedre korlátozódott; a második világháború viharai, majd a megváltozott politikai helyzet vetettek neki véget. Ekkortól csak a családjának élt: férje Halász Péter író, újságíró volt, két gyermekük született. 1956-ban hagyták el az országot, s New York-ban, Londonban, majd Münchenben éltek. Leánya, Monica Porter évtizedek múlva megírta édesanyja regényét Deadly carousel (Halálos körhinta) címmel. Ebből is kiderül, hogy Rácz Vali a második világháború éveiben budai villájában zsidó üldözötteket rejtegetett, menekített, amiért 1991-ben Jeruzsálemben, az Igazak Kertjében átvehette a Yad Vashem (Világ Igaza) kitüntetést.

Idős korában többször hazalátogatott szülőfalujába és számos tárgyat, relikviát adott ajándékba egy itteni kiállításhoz. Végakarata szerint a göllei temetőben nyugszik.

Rácz Vali Göllén, 1989 (Forrás: raczvali.smmi.hu)
 
Emlékszobája is személyes részvételével nyílt meg szülőházában 1990. május 27-én. A kiállítás címe — Rácz Vali egyik legnagyobb sikerű dalára utalva — Minden elmúlik egyszer




Láthatók voltak például az 1930-as, 1940-es évekből származó fellépő ruhái, köztük egy körösfői népviselet, plakátok, fényképek, más dokumentumok. További személyes látogatásai alkalmából az emlékszoba anyagát új relikviákkal bővítette. Ehhez képest 2012 óta a kiállítás nem látható (úgy látszik, tényleg "minden elmúlik egyszer..."), csak egy indoklás nélküli, szűkszavú értesítés található erről a község honlapján, a megyei múzeumi igazgatósághoz irányítva az érdeklődőt. Igaz, abban az évben a kaposvári Rippl-Rónai múzeum egy nagy, színvonalas, de csak időszaki Rácz Vali-kiállítást rendezett a göllei anyagból. Sajtóhírek szerint az egykori tanítói lak rossz állapota miatt nem kerültek vissza a tárgyak az emlékszobába. Hogy ez tényleg helytálló-e, nem tudom, de az is igaz, hogy Fekete István özvegye korábban súlyos nemtetszését fejezte ki, hogy férje és egy általa nyilvánvalóan erősen félreismert, vagy nem is ismert énekesnő relikviái egy épületben legyenek. Holott Rácz Vali nem egy tucat-slágerénekesnő volt, hanem a magyar sanzon egyik legnagyobb alakja és példamutató magánember. Ha az ember Gölle sajtóemlítései között böngészget, egyébként is az az érzése, hogy Rácz Vali méltatlanul háttérbe szorul Fekete István mögött.

A téma iránt mélyebben érdeklődők feltétlenül nézzék meg ezt a videofelvételt a göllei emlékszoba avatásáról benne a művésznő is mesél és körbejárhatjuk a ma már nem látható kiállítást.
 
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.
 

Források:

valiracz.com
w.golle.extra.hu
w.papirusz.hu
„Melléklet” egy ajándékozási szerződéshez. Rácz Vali testamentuma. = Múzeumi Tájékoztató 1995. 1.
w.yadvashem.org

2017. szeptember 28., csütörtök

Sisi kedvenc lányának esküvője és Lehár ravatala

Bad Ischl, Szent Miklós-templom (Nikolauskirche)

Ausztria, Oberösterreich



 

Az ellenreformáció idején az itt állt középkori templomot lebontották, és Mária Terézia rendeletére új, tekintélyesebb épületet emeltek a régi templom 1490-ből származó tornyának megtartásával.





3000 személy befogadására alkalmas, a klasszicizmus leegyszerűsített stílusában épült. Berendezése sokat gazdagodott 1820 után, mert ettől kezdve lett a salzkammerguti, gyönyörű fekvésű és hatásos gyógyvízű Ischl a császári család, s egyúttal az arisztokrácia és a nagypolgárság kedvenc nyári pihenőhelye.



Az 1850-ből származó főoltárkép Leopold Kuperwiesel (Schubert ifjúkori barátja!) alkotása. A régi orgona még az első templomból származott, majd 1825-ben új hangszert épített Simon Anton Hötzel. Mivel Ferenc József hatvan éven át (!) minden nyári vasárnap idejárt a reggel 7 órai misére, továbbra is nagy gondot fordítottak a templomra. Így 1888-ban ismét új orgonát kapott, mely a salzburgi mester, Matthäus Mauracher műhelyéből került ki. A három manuálos, több mint 60 regiszteres hangszert Ferenc József jubileuma alkalmából, 1908 és 1910 között megnagyobbították és császári jubileumi orgonának (Kaiser-Jubiläums-Orgel) nevezték el.


Mivel hivatalos orgonistája a jóbarátja volt, többször játszott rajta istentiszteletek alkalmával Anton Bruckner, aki 1863 óta járt vissza rendszeresen Bad Ischlbe. A császári család felkérésére ő orgonált Ferenc József és Erzsébet legfiatalabb lánya, Mária Valéria itt megtartott esküvőjén 1890. július 31-én. Haydn császár-himnuszának dallamát variálta, majd átvezetve Händel Messiásának Halleluja témájával zárta grandiózus játékát.

Az esemény emlékezetére a templom főbejáratánál márványtáblát helyeztek el.





1948. október 27-én itteni villájában bekövetkezett halála után több napon át a templomban állt Lehár Ferenc ravatala. Több ezren rótták le előtte kegyeletüket, majd ünnepélyes rekviemmel búcsúztatták. Sírja a közeli temetőben ma is meglátogatható.
 
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.


A fényképeket 2017 nyarán készítettem

2017. szeptember 26., kedd

A somogyi nótaszerző szülőháza

 Hetes, Vikár Béla utca 74.




Az egykori tiszttartói lak ma a község orvosi rendelőjének ad otthont.


Falán márványtábla állít emléket Pete Lajos (1866–1924) dalköltőnek, aki ebben a házban született 1866. október 3-án.


Még iskolába sem járt, amikor édesanyja zongorázni tanította. Budapesten folytatott jogi tanulmányai idején az anyagiakban szűkölködő fiatalember gyakran szerepelt különböző fővárosi hangversenyeken, ahol zongoratudása mellett kellemes énekhangjával is elnyerte a közönség tetszését. Blaha Lujza is dicsérően vélekedett róla.

Pete Lajos egész életében Somogy megye közigazgatásában dolgozott Kaposváron, majd Lengyeltótiban, de a zenéhez sem lett hűtlen: az 1880-as évektől sorozatban jelentette meg dalait, amelyeknek legautentikusabb énekese ő maga volt. Nótái közül ma talán a Páros csillag az ég alján és a Hallja maga barna a legismertebbek. Sikerein felbuzdulva öccse, Pete Márton a szövegíráshoz kapott kedvet: együttműködésükből születtek a Nem való bokréta és a Betyár legény nehéz vasban kezdetű nóták.



Az 1924-ben elhunyt nótaszerző a Kerepesi temetőben nyugszik.
 


Források:

Hetes község története. Pécs [!Hetes községi közös Tanács], 1981
Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp. Zeneműkiadó, 1986 

A fényképek forrása: műemlékem.hu

2017. szeptember 20., szerda

Oscar Straus villája Ischlben

 Bad Ischl, Wiesingerstrasse 1.

Ausztria, Oberösterreich



 

Oscar Straus (18701954) monumentális villája Ischl belvárosában:


Forrás: wikimedia.org


Mint emléktáblája tudósít, Oscar Straus aki Strauss-nak született, de vezetéknevét egy s-sel megrövidítette, hogy ne lehessen összekeverni a Strauss-dinasztiával 1876-ban, azaz gyerekkorában jár először Ischlben, s aztán a fürdőhely egyik leghűségesebb híve maradt. Ebben a villában már idősen, 1951 és 1954 között lakott. Ischlben hunyt el 1954. január 11-én, az itteni köztemetőben nyugszik. Emléktábláját két évvel halála után avatták fel egykori lakóházán.

Forrás: operetten-lexikon.info

Életművéről a városi múzeum állandó kiállítása is megemlékezik, művei gyakran szerepelnek a Bad Ischl-ben rendszeresen megrendezett operettfesztivál műsorán.
 
Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

Massenet kedvelt helye volt

Avon, 64 avenue Franklin Roosevelt

Franciaország, Île-de-France régió, Seine-et-Marne megye




Avon kisváros Franciaország szívében, Párizs közelében, mára összeépült a híres Fontainebleau-val. 

Fő utcáján, mely a vasútállomástól éppen a fontainebleau-i kastélyhoz vezet, kecses kis lakóház áll, melyben gyakran tartózkodott Jules Massenet (18421912).


Forrás: artlyriquefr.fr


Az épület a Street view-en nehezen fedeztető fel, elbújik a lombos fák mögött. De megjelöltem, ami látszik belőle, hátha egyszer jár arra valaki, így könnyebben megtalálja

  

A ház Massenet anyósáé volt (lehet, hogy csak bérelte). Lánya, Constance de Gressy, korábban Rómában Liszt zongorista növendéke, és a fiatal zeneszerző 1866. október 8-án Avonban házasodtak össze és később is sok időt töltöttek itt. 1871 és 1880 között Massenet ebben a házban komponálta Phèdre című nyitányát, dolgozott a Le roi de Lahore (Lahore királya) és a Scènes Alsaciennes című művein is. Nagyon megszerethette a környéket, hiszen később, hatvanas évei felé járva a közeli Égreville-ben vásárolt kastélyt.

A kis ház homlokzatán feliratos tábla örökíti meg Massenet emlékét:

Forrás: artlyriquefr.fr

 

Massenet további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Avon, Szent Péter-templom

Égreville, kastély

Égreville, Szent Márton-templom

Égreville, temető

Párizs, rue Vaugirard

Saint-Étienne, Massenet szülőháza

 

2017. szeptember 9., szombat

Huszka Jenő balatoni villája

 Fonyód, Bartók Béla utca 42.





A fonyódi magasparton húzódó villasor közepén találjuk Huszka Jenő egykori villáját, ahol csaknem négy évtizeden keresztül, 1907 és 1944 között pihent és alkotott.



Az első két évtizedben mint az eredeti tulajdonos, Lippich Elek veje járt ide nyaralni (1906-ban vette feleségül Lippich Leonát). Amikor a házaspár 1924-ben elvált, a zeneszerző megvásárolta a nagyon szívéhez nőtt épületet, így továbbra is itt töltötte a nyarakat; 1928-tól már második feleségével, Arányi Mária írónővel, akivel itt, Fonyód–Bélatelepen ismerkedett meg a Sirály étteremben. Huszkáné Arányi Mária emlékeiből Rácz György rendezte sajtó alá az operettszerző életéről szóló könyvet, mely 1977-ben Szellő szárnyán… címmel jelent meg. Belőle sok részletet megtudhatunk itteni tartózkodásaikról is.

Huszka az 1910-es években ebben a villában írta a Lili bárónő több dalát és jó két évtized múlva itt komponálta a Mária főhadnagy csaknem teljes zenei anyagát. Még a Lili bárónő időszakában többször meglátogatta Péchy Erzsi, a kitűnő operettprimadonna: Huszka az ő hangjára írta operettje címszerepét. Péchy Erzsinek annyira megtetszett a környék, hogy 1924-ben a közelben villát vásárolt magának.

Huszka nyaralójában időnként szinte alkotó közösség alakult ki: gyakran időzött itt jó barátja, Pete Lajos kaposvári nótaszerző, akinek a közelben volt villája és Kacsóh Pongrác, aki Bacsák György csillagász villája mellett ide is többször ellátogatott. Huszka még gimnazista korából, Szegedről ismerte a nála idősebb Kacsóh-t, aki akkoriban matematika szakos egyetemi hallgató volt, mivel éppen egy Huszkáék házában lakó lánynak udvarolt 😍 Huszka Jenő egyik lányát, Lilit egyébként a tudós Bacsák György fia, dr. Bacsák János vette feleségül.

Utoljára 1944-ben tartózkodott kedves nyaralójában Huszka. 1945 nyarán feleségével leutazott megnézni, s kifosztva és megrongálva találta. Mivel 1946-ban államosítani kezdték a villákat, Huszka  sajátját gyorsan eladta, Pécs város vásárolta meg üdülő céljára. Fonyódtól azonban nehezen tudott elszakadni, még két nyarat itt töltött; de ehhez már kénytelen volt házat bérelni a faluban...

1971-ben a villában Huszka-emlékszobát rendeztek be, amelyet azonban később felszámoltak. Huszka széke és íróasztala jelenleg a Fonyódi Múzeum állandó kiállításán látható.

A villa kerítésén 1960-ban — kissé pongyola helyesírású — emléktáblát helyeztek el: 



E TELKEN ÁLLÓ VILLÁBAN
NYARALT ÉS DOLGOZOTT NÉGY ÉVTIZEDEN ÁT
HUSZKA JENŐ
1875–1960
A „BOBHERCEG”, „LILLY BÁRÓNŐ” ÉS
MÁS KÖZISMERT OPERETT HÍRES SZERZŐJE.
EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTA A SOMOGYMEGYEI TANÁCS
IDEGENFORGALMI HIVATALA
1960.





Források:
Huszka Jenőné Arányi Mária: Szellő szárnyán…: Huszka Jenő életének regénye. Bp. Zeneműkiadó, 1977
Varga István: A fonyódi gróf Zichy Béla-telep. Villasor a Balaton felett. Fonyód, 2015
http://konyvtar.fonyod.hu/fek.htm
Laczkó András: Írók, művészek és Fonyód. = Fonyód története. Fonyód, Fonyód Nagyközség Tanácsa, 1985

2017. szeptember 8., péntek

Egy békebeli szálloda a császári nyaralóhelyen

Bad Ischl, Pfarrgasse 2.

Ausztria, Oberösterreich



 

Bad Ischl a Habsburgok nyaralóhelye volt majdnem egy évszázadon keresztül, az 1820-as évektől Ferenc József haláláig.

Traun-parti sétánya, az Esplanade folytatásában Habsburg-sárga színével és monumentális tömegével tűnik fel a hajdanvolt előkelő szálloda épülete. Egy olasz vállalkozó, Felix Tallachini nyitotta meg 1840-ben.

 
Az épület 1929-ben


Itt szállt meg 1853 augusztusában nevezetes látogatása alkalmával Ludovika bajor hercegnő két lányával: a komoly-szép Ilonával és a fruska Erzsébettel, amikor rövid ismeretség után a fiatal császár nem a neki szánt komoly lányt, hanem Sissit, a fruskát választotta... Így a hotelt később átnevezték Hotel Kaiserin Elisabeth-té.
A Hotel Kaiserin Elisabeth-ben később is kimagasló személyiségek szálltak meg, mint például Bismarck és VII. Edward angol király. Egy emléktábla Theodor Herzl, Mark Twain és Franz Werfel nevét örökíti meg.

Zenei emlékhelyként is említhetjük: szeretett itt vacsorázni barátaival Johannes Brahms, aki Gmundenen kívül mintegy tíz nyarat Bad Ischl-ben is eltöltött.

Az épület hosszú ideig tartó csipkerózsika-álom után a közelmúltban újra feléledt s mint Residenz Elisabeth lakosztályokkal áll a vendéglátás szolgálatában. Földszinti lekerekített, pazar kilátásra nyíló részében a Sissy kávézó működik, mely a császári idők hangulatát nyújtja a mai utazóknak. 

Forrás: cafe-sissy.at

2017. szeptember 6., szerda

Massenet kastélya

Égreville, Rue du Château és Rue du Parc sarok

Franciaország, Île-de-France régió, Seine-et-Marne megye

 


A Google-térkép sajnos nem mutatja pontosan, ezért a madártávlati képen pirossal bekarikáztam, hol van az emlékhely:




Égreville ma körülbelül 2000 főt számláló helység Franciaország szívében. Párizstól délkeletre, Fontainebleau közelében fekszik.




Kastélya a 12. századból származik. A 16. században I. Ferenc kegyencnője, Anne Pisseleu, Étampe hercegnője építtette át kényelmes, szép lakókastéllyá. Örököse, Claude de la Châtre alakította ki a 200 hektáros, fallal körülvett parkot és a háromívű hidat. Későbbi tulajdonosai, E. P. BerneBellecour festőművész és a zeneszerző Massenet is sokat törődtek az épülettel.

Jules Massenet 1899-ben vásárolta meg a kastélyt. Az akkor már a hatodik évtizede felé tartó, nagy tekintélyű zeneszerző jól ismerte a környéket. Felesége a közeli Avonhoz kötődött, s házasságkötésük után sok időt töltöttek Fontainebleau-ban.

Massenet 1899-ben itt, új kastélyában hangszerelte a Terre Promise (Ígéret földje) című oratóriumát, 1900 nyarán itt dolgozott a Jongleur de Notre-Dame és 1903 nyarán Chérubin című operáján.

Az 1912-ben elhunyt zeneszerző végakarata szerint az itteni köztemetőben nyugszik.

Néhány kép a zeneszerzőről Égreville-ben, forrásuk az artlyriquefr.fr:

A kastély dolgozószobájában
A parkban

Égreville központjában sétál


A kastély egészen a közelmúltig a Massenet család tulajdona volt. Híradások szerint Anne Massenet szerette volna múzeumként megnyitni, de nem kapott segítséget a település vezetésétől. Mivel fenntartani nem tudta a hatalmas épületet, 2000-ben kénytelen volt eladni és az addig benne őrzött relikviákat magával vinni. Ezek között ott volt Massenet-nak a monacói hercegtől kapott híres hangszere, szobrok, partitúrák és még sok érték, melyek aztán egy párizsi galérián keresztül találtak új gazdákat...

Az ingatlan jelenleg a La compagnie du balcon nevű, színházzal és képzőművészettel foglalkozó egyesület székhelye. Ha rendezvényük van, be lehet jutni, de mindenképpen nagy kár érte a kisvárost és Massenet emlékét...

 

Massenet további emlékhelyei a Zenevándor blogban:

Avon, av. Franklin Roosevelt

Avon, Szent Péter-templom

Égreville, Szent Márton-templom

Égreville, temető

Párizs, rue Vaugirard

Saint-Étienne, Massenet szülőháza

2017. szeptember 5., kedd

Abenberg vára

Abenberg, Burgstrasse 16.

Németország, Bajorország tartomány, Mittelfranken (Közép-Frankföld)




Abenberg, az alig 5000 lakosú, ám nagy történelmi múltú kisváros jelképe a vár, amelynek első említése egy 1071-ben kelt oklevélen található. Mostani formáját 1220-1250 között kapta.


Forrás: hotel-burg-abenberg.de


A középkorban a várban lovagi játékokat rendeztek. A leghíresebb, de akkor nem feltétlenül legmegbecsültebb résztvevő Wolfram von Eschenbach volt, aki 1205 és 1210 között írt hatalmas verses lovagregényében, a Parzifal-ban meg is örökítette a vár életét, a minnesangereket, dalnokversenyeket. Ma szobra ékesíti a várfalat. 

Forrás: wikiwand.com


2017. szeptember 4., hétfő

A nótaszerző barcsi plébános

 Barcs, Hősök tere 3.






A római katolikus plébánia mai épülete a régi helyén, a templom szomszédságában áll.



Még a régi épületben élt több, mint négy évtizeden át Huber Gyula (1861–1943), 1901-től haláláig barcsi plébános, 1906-tól címzetes apát. Egyúttal ismert nótaszerző is volt...

Ez volt a temploma:


A zalaegerszegi születésű, a zenei ismereteket autodidakta módon elsajátító és hegedűjátékban művészi fokra eljutó fiatalember első dala még a veszprémi papi szemináriumban született. Pappá szentelése után Káptalantótiban, majd Somogyváron volt káplán, Barcsra 1901-ben került. Hamarosan egymás után jelentette meg dalos füzeteit, de több száz szerzeménye maradt kéziratban. Több mint ötszáz csárdást, palotást és ezernél is több dalt szerzett. Műveit a kortársak nagyra értékelték, a szerzőt „zenei vadvirágnak” nevezték. Blaha Lujza is nagyon szerette és gyakran énekelte nótáit.

Forrás: helyismeret.hu

Huber Barcs népszerű alakja volt, hívei egymás között „daliás káplán”-nak hívták (sajnos, csak a fenti idős képet találtam róla). Évforduló, ünnepség nem múlhatott el szerzeményei nélkül. 1926-ban pedig az ő húsz éves apáti és negyven éves dalszerzői jubileumát ünnepelték meg Barcson fényesen.

Unokaöccse volt Dési Huber István festőművész, aki gyakran vendégeskedett nála a plébánián.

Huber Gyula 42 éves barcsi szolgálat után 1943. augusztus 17-én hunyt el s a Vasvári Pál utcai temetőben nyugszik.


Ezt a dalt is ő komponálta. Eredetileg hangszeres csárdás volt, később született dallamára vers.
 


 
Források:

Puskás Béla: Temetők üzenete. Kaposvár, 2001
www.kincsestar.radio.hu/harangok

www.barcs.hu
Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Veszprém megyei életrajzi lexikon. Veszprém, Megyei Önkormányzat, 1998

A "kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem

A barcsi "daliás káplán" sírja

 Barcs, Vasvári Pál utca: Temető





Itt nyugszik Huber Gyula (1861–1943) barcsi apátplébános, aranykoszorús nótaszerző (II. parcella). 42 évi barcsi szolgálat után, 1943. augusztus 17-én hunyt el. Hívei előszeretettel nevezték daliás káplánnak...




 

Forrás:
Puskás Béla: Temetők üzenete. Kaposvár, szerzői kiadás, 2001
somogytemetkezés.hu

A fényképeket 2008-ban készítettem. Köszönöm Zsókának, hogy elvitt oda és segített megkeresni!

2017. szeptember 3., vasárnap

Itt született a STILLE NACHT szerzője

HochburgAsch, FranzXaverGruberStrasse 44.
Franz Xaver Gruber Emlékház

Ausztria, Oberösterreich



 
Hochburg mintegy 3000 lakosú település Salzburgtól északra, az Inn völgyében, a német határ közelében. 1787. november 25-én itt született a Stille Nacht zeneszerzője, Franz Xaver Gruber egy takácsmester ötödik gyermekeként. 


Forrás: stillenacht.at


A szülőház már nincs meg, ám egy hozzá nagyon hasonló, kétszáz éves faépületben kialakították a Gruberemlékházat (FranzXaverGruber Gedächtnishaus), mely múzeumként látogatható. Legértékesebb tárgyai között láthatjuk azt a szövőszéket, amelyen a leendő zeneszerző-kántortanító megtanult szőni.
Az emlékház nyitvatartási idejéről és más aktualitásokról INNÉT értesülhetünk.

Forrás: stillenacht.at


Az emlékház elől indul a 2012-ben felavatott Gruber-emlékút (Franz-Xaver-Gruber-Friedensweg), amely a határ túloldalán legközelebb fekvő német településig, Burghausenig vezet. A gyalogosan körülbelül egy óra alatt megjárható útvonalat Földünk kontinenseit jelképező angyalszobrok szegélyezik. Hubert Flörl alkotásai azt szimbolizálják, hogy a minden korok emberének egyetemes békevágyát is kifejező Stille Nachtdal több mint 300 nyelvre, köztük egészen egzotikusokra is lefordítva az egész világon elterjedt.

Forrás: fxgruber.at
Forrás: meinbezirk.at

Frissítés: Az emlékhely történetét később a Papageno Kataliszt blogjában is megírtam.

További Franz Xaver Gruber és Stille Nacht emlékhely a Zenevándor blogban:

Arnsdorf, Stille Nacht Platz 2.